Az utóbbi hónapok egyik legmeghatározóbb témája az életvitel lelassításának fontossága. Ehhez az aktuális trendhez szeretnénk csatlakozni a Slow Âge arcápoló termékcsaláddal, amelynek megszületése mögött az életvitel és azzal együtt az öregedés jelei lelassításának gondolata áll. A Vichy Laboratórium 2016 őszén mutatta be a Slow Âge Fluid arckrémet – az első olyan nappali arcápolót, amely bizonyítottan hatékony a külső környezeti hatásokkal szemben. Most a termékcsalád két új taggal bővült: a Slow Âge nappali arckrémmel és a Slow Âge szemkörnyékápolóval. Mit is várhatunk tőlük?
Hogyan éljünk és öregedjünk lassabb tempóban?
Úgy tűnik, hogy napjaink felgyorsult korában egyre nagyobb problémát jelent, hogy egy kicsit lassítani tudjunk. A felgyorsult életvitel azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy életünk jobb vagy teljesebb. Az életvitel és egyben az öregedés lelassításának egyik alapvető feltétele, hogy a dolgainkat nyugalomban végezzük és, hogy az életünkben a mennyiséget felváltsa a minőség. Ennek a tendenciának életünk minden területén meg kell mutatkoznia, a munkánktól kezdve egészen a családi életünkig. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a gyors életvitel hatására testünk is gyorsabban öregszik, ezáltal bőrünk is gyorsabban elhasználódik. Mindez nem biztos, hogy már ma megmutatkozik, de holnap már talán észrevehetővé válik. A lassabb öregedés olyan egyszerű lépésekkel kezdődik, amelyeket könnyedén be tudunk építeni a mindennapi életünkbe: megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, egészséges táplálkozás, minőségi alvás, rendszeres testmozgás, valamint megfelelő arcápoló termékek használata.
Új: Slow Âge nappali arckrém normál és száraz bőrre
Ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, a Slow Âge termékcsalád két új taggal bővült. Az első a normál és száraz bőrre ajánlott, tápláló nappali arckrém, amelyet az eredeti Fluid bőrápolótól elsősorban a normál és száraz bőr ápolására ideális, gazdag összetételű, tápláló és komfortos textúrája különbözteti meg. A nappali arcápoló krém új hatóanyagokkal gazdagodott: hialuronsavval és glicerinnel, amelyek feladata a bőr optimális hidratáltságának biztosítása. A nappali arckrém óvja a bőrt és megerősíti a bőröregedés kialakulóban lévő, látható jelei elleni védekező-képességét (bifidusz és baicalin), illetve ezzel egy időben korrigálja az öregedés kialakulóban lévő első látható jeleit - a ráncokat (LHA), a pigmentfoltokat (CG-vitamin) és a rugalmasság hiányát. Mindemellett SPF 30 fényvédelemmel rendelkezik, így óvja a bőrt az UVB- és UVA-sugárzástól.
Új: Slow Âge szemkörnyékápoló
A szemkörnyék egyedülálló a maga nemében és a bőr ezen a területen sokkal érzékenyebb, mint az arc többi részén. Éppen ezért olyan speciális ápolásra van szüksége, amely maximálisan alkalmazkodik hozzá. A másik újdonság, azaz a Slow Âge szemkörnyékápoló éppen ezért a bőröregedés szem környékén kialakulóban lévő látható jelei ellen veszi fel a harcot. A gingko biloba leveleknek köszönhetően javítja a bőr mikrokeringését és serkenti a nyirokrendszer működését. Ezzel egy időben segít csökkenteni a szem alatti karikákat, az apróbb ráncokat és a szem alatti táskákat (koffein), illetve segít visszaadni a bőr tömörségét. A szemkontúrok a krémnek köszönhetően kisimulnak és fényessé válnak.