OK

OK Mégsem

Köszönjük

Bezárás

Már tenni kell azért, hogy jó formában legyek testileg és szellemileg

"Tudatosan készültem a menopauzára, igazából tele voltam félelemmel és aggódással. Életkor fóbiás vagyok, emlékszem, amikor 35 évesen rájöttem, hogy már közelebb vagyok az ötvenhez, mint a húszhoz, az nagyon megviselt. Lélekben próbáltam felkészülni arra, hogy be fog következni a menopauza, gondoltam az a tény, hogy majdnem 41 éves voltam, amikor a második gyerekem született, majd segít, mert hogy én még kismama leszek egy ideig, legalábbis így ideologizáltam meg magamnak. Tudatosan készültem rá a negyvenes éveimben, mert az anyukámnál is akkor kezdődött.

Sajnos, egy tragédia történt velem 46 évesen, és a lelki összeomláson közepette megjött a menstruációm, nem akkor, amikor kellett volna, akkor, és onnantól érkeztek a menopauzás tünetek is, bár sokszor bizonytalan voltam, hogy melyik tünet a menopauzáé és melyik a lelki gyászé. A tragédia után néhány hónappal csomókat találtam a mellemben, "szerencsére" fájtak és rögtön el is mentem orvoshoz. Az orvos megkérdezte, hogy ért-e engem komolyabb trauma mostanában, mert lehet ez is az oka ennek és a hormonális változás is, a kettő dolog valahogy egybefolyt az életemben.

Számomra a menopauza egyenlő az öregedéssel, ezért is készültem rá tudatosan, nagyon erősen ott volt bennem, hogy jó testi és mentális állapotban tudjam a két gyerekemet felnevelni. Alapvetően optimista vagyok, nem szeretek enervált lenni, így 5 éve kezdtem el jógázni rendszeresen heti 3 alkalommal, a sport nagyon jó hatással van rám.

Bizonyos tünetek, például a szabálytalan vérzés rettentő diszkomfort érzetet tud adni, nekem erre az orvos spirált javasolt, ami elfedi a menopauza tüneteit, így nem is tudtam, hogy valójában mikor ért véget a vérzésem, és a tüneteket is redukálta. A legzavaróbb tünet az alvásprobléma, a hajnali ébredések. De ezt megint okozhatja a stresszes élet vagy hogy feszült vagyok, próbáltam altatót átmenetileg, természetes dolgokat is kipróbáltam, több-kevesebb sikerrel. Aztán ott van a teljes vehemenciával néha rám törő fáradtság, amikor azon gondolkozom, hogy fogom ezt a napot végig csinálni.

Fontos, hogy mi, nők, próbáljunk egymásnak segíteni, és a humor is fontos, mert ezt anélkül nem lehet végig csinálni.

Járok egy lelki segítőhöz, és amikor az öregedéssel kapcsolatban panaszkodtam, ő javasolta azt, hogy próbáljam meg úgy megélni ezt az életszakaszt, ezt a kort, hogy már sok hegyet megmásztam, most felértem egy fennsíkra, ahol sokáig lehetek, ahol várakozhatok. Én most élvezem a fennsíkot, amellett, hogy tudom, hogy most már tennem kell azért, hogy jó formában legyek mind testileg, mind szellemileg."

Hallgasson minket!

Spotify
Apple Podcasts
Google Podcasts

Ikonikus termékeink

A változókor első szakaszától a változókort követő időszakig<br />Meno 5 Bi-Szérum

A változókor első szakaszától a változókort követő időszakig
Meno 5 Bi-Szérum

( 10 vélemény alapján )

Peri-Menopause Bőrtömörség Fokozó és Bőrfeszesítő Nappali Krém - termékkép

Peri-Menopause / A változókor első szakaszától
Bőrtömörséget fokozó, nedvességgel feltöltő nappali arckrém

( 5 vélemény alapján )

Peri-Menopause Bőrtömörség Fokozó és Bőrminőség Javító Éjszakai Krém - termékkép

Peri-Menopause / A változókor első szakaszától
Bőrtömörséget fokozó, revitalizáló éjszakai arckrém

( 9 vélemény alapján )

Post-Menopause Bőrfeltöltő Faggyútermelés Szabályozó Nappali Arckrém - termékkép

Post-Menopause / A változókor után
Lipidpótló, bőrtömörséget fokozó nappali arckrém

( 5 vélemény alapján )

Post-Menopause Bőrfeltöltő és Feszesítő Éjszakai Krém - termék kép

Post-Menopause / A változókor után
Lipidpótló, bőrtömörséget fokozó éjszakai arckrém

( 2 vélemény alapján )

Száj- és szemkörnyékápoló

Száj- és szemkörnyékápoló

go to top