OK

OK Mégsem

Köszönjük

Bezárás

Már napi 5 perc arcjóga is jót tehet a bőrünknek

Ahogy öregszünk, a bőrünk változik, így szükségszerűen a bőrápolásunknak is változnia kell. Ami 30 évesen elég volt, 40 vagy 50 felett kevés. Az élet rengeteg kihívás elé állítja a bőrünket, köszönhetően főleg a hormonjainknak illetve életmódunknak.

Már napi 5 perc arcjóga is jót tehet a bőrünknek

A menopauza idézi elő a legtöbb változást a bőrben, láthatóvá válnak a bőröregedés jelei, lassul a bőr regenerációs képessége, a kollagén és hialuronsav szintje csökken. Interjú Makovi Timea, arcjóga oktatóval.

Hogyan működik az arcjóga?

Az arcunkon több mint 40 különböző olyan izom található, melyeket ugyanúgy edzhetünk mint testünk többi izmait, így ennek következtében a bőrünk minősége, állapota is javulhat.

A már kialakult ráncaink sajnos teljesen nem fognak eltűnni. Rendszeres arcjógázással viszont arcunk nem csak kontúrosabb és feszesebbé válhat, hanem üdébb és egészségesebb is lesz. Én a Fumiko Takatsu által kidolgozott Face Yoga Method arcjóga gyakorlatokat oktatom immáron 2 éve. 

Mennyi időt érdemes naponta rászánni?

A rendszeresen végzett arcjóga gyakorlatok serkentik a szervezet kollagén termelését, stimulálják az arc és nyak véráramlását és izmait. Kevesebb mint napi 5 percet vesznek igénybe a gyakorlatok. Érdemes beépíteni a tisztálkozási rutinodba, reggel segít felébreszteni arcizmaidat, este pedig megszabadít a nap folyamán felhalmozott feszültségtől. 

Mire van szükség az arcjógához?

Csak egy tükörre van szükség, de miután megtanultuk, hogy hogyan végezzük pontosan a gyakorlatokat, bárhol, bármikor gyakorolhatunk.

INGYENES E-BOOK: Ingyenes Faceyoga – arcizomtorna MINI tréning
https://faceyoga.hu/kezdd-itt/

Ikonikus termékeink

A változókor első szakaszától a változókort követő időszakig<br />Meno 5 Bi-Szérum

A változókor első szakaszától a változókort követő időszakig
Meno 5 Bi-Szérum

( 12 vélemény alapján )

Peri-Menopause Bőrtömörség Fokozó és Bőrfeszesítő Nappali Krém - termékkép

Peri-Menopause / A változókor első szakaszától
Bőrtömörséget fokozó, nedvességgel feltöltő nappali arckrém

( 5 vélemény alapján )

Peri-Menopause Bőrtömörség Fokozó és Bőrminőség Javító Éjszakai Krém - termékkép

Peri-Menopause / A változókor első szakaszától
Bőrtömörséget fokozó, revitalizáló éjszakai arckrém

( 9 vélemény alapján )

Post-Menopause Bőrfeltöltő Faggyútermelés Szabályozó Nappali Arckrém - termékkép

Post-Menopause / A változókor után
Lipidpótló, bőrtömörséget fokozó nappali arckrém

( 5 vélemény alapján )

Post-Menopause Bőrfeltöltő és Feszesítő Éjszakai Krém - termék kép

Post-Menopause / A változókor után
Lipidpótló, bőrtömörséget fokozó éjszakai arckrém

( 2 vélemény alapján )

Száj- és szemkörnyékápoló

Száj- és szemkörnyékápoló

go to top