OK

OK Mégsem

Köszönjük

Bezárás

A kollagén: minden, amit tudnia érdemes róla.

Igaz, amit beszélnek róla: a bőre erősen függ tőle!

Emlékszik még arra az időre, amikor nem tudta, hogy a kollagén igencsak fontos a bőre számára? Talán, amikor a 20-as éveiben a kollagéntermelése igencsak magas volt, 75%1 -kal magasabb, mint az életkor előrehaladtával, nem kellett ezzel foglalkoznia! Esetleg fél füllel hallotta a kollagén szót, tudta, hogy az egy fehérje és hogy valahogyan összefügg a bőr struktúrájával.

Tulajdonképpen, mint oly sok mindennel kapcsolatban, ezzel is csak akkor kezdünk el törődni, amikor a hatása elkezd meglátszani. Amikor a bőrön elkezdenek megjelenni az öregedés jelei, akkor a bőrgyógyászat segíthet a kollagén és hatásainak megértésében, illetve abban, hogy hogyan ösztönözheti maradásra.

Kollagén

A kollagén a szervezet fő proteinje.

Mindenben benne van: a csontokban, a bélben, a fogakban, az izmokban. Mindenhol. És a test minden nap előállítja, de a kor előrehaladtával a termelése lassul.

A bőr nagy részét kollagén és víz alkotja.

A kollagén a bőr fő proteinje. Önmagában a kollagén adja a bőr száraz tömegének (ha kizárjuk a vizet) 80–90% -át. Háromszoros spirálra emlékeztet, vagyis egy spirálszerkezet, amely három, körülbelül több száz aminosavat tartalmazó láncból áll.

A kollagén feszesíti a bőrt.

Ahogyan a testünk az izmok építésére használja, a kollagén a bőrünknek is rugalmasságot és feszességet ad. A neve egy görög szóból származik: a kólla ragasztót jelent. Az I. és a III. típusú kollagén összekötődnek a dermiszben, mint egy összekötő párna.
Fibroblastok, a dermisz (a bőr második rétegének) sejtjei állítják elő, amelyek az elasztin kiválasztásáért is felelősek. És az elasztinnal és más glikoproteineknek nevezett proteinekkel együtt a kollagén az úgynevezett extracelluláris mátrix részét képezi. Ez a hálózat tartja a bőrt, mint egy izom, és biztosítja annak tényleges fizikai tulajdonságait, mint például a tónusosságát, rugalmasságát és feszességét.

A bőr évente 1%2 -os sebességgel veszít a kollagénből.

A húszas évek közepétől – végétől, illetve a harmincas évek elejétől a bőr évente kb. 1% -kollagént veszít. A fibroblasztok általi kollagénszintézis csökken, ami a rugalmasság, feszesség és ruganyosság csökkenéséhez vezet. Tehát most és a következő, 2022-es labdarúgó-világbajnokság között a legtöbbünk a kollagén 4% -át veszítjük el. Ezért, mire elérjük a 80 éves kort, a bőrünk 75% -kal kevesebb kollagént állít elő, mint 20 éves korunkban.

Az életmód függvényében a kollagénszint még gyorsabban csökkenhet.

És miért 75%, nem pedig 60% (1% x 60 év)? kérdezheti Ön jogosan! Nos, az évi 1% -os kollagénvesztés valójában a minimum. A kollagénvesztést felgyorsíthatja: a foto-öregedés, a légszennyezés, a dohányzás és az étrend. A kapcsolódó szabad gyökök és a glikációs folyamat (az a biológiai folyamat, amelynek során a cukormolekulák a kollagénhez kapcsolódnak) felborulása megkeményítheti és összeolvaszthatja a meglévő kollagénrostokat. Ráadásul az UV-sugárzás serkenti az enzimeket, amelyek lebontják a kollagént (MMP-k). Az életkorral pedig a kollagén, ami egyértelműen egy nagy fehérje, elvékonyodik. Nem meglepő tehát, hogy fő támogató szerepe révén, a kollagén lebomlása meglátszik: a bőr merevebbé, kevésbé rugalmassá válik.

A kollagénre belülről kifelé és kívülről befelé is hathatunk.

Most, hogy a glikáció az öregedésgátló kutatások külön területévé vált, a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy feltölthetjük a bőrünket kollagénnel - vagy legalábbis lelassíthatjuk a távozását, vagy lebomlását a kollagén szempontjából egészséges étrenddel (először is a cukorbevitel csökkentésével), és a túlzott napsütés elkerülésével. A kollagénszintet védő bőrápolók kettős hatásúak is lehetnek: védve a már a bőrben lévő kollagént és ösztönözve a termelődését. Az LiftActiv Collagen Specialist kitölti a bőrt a peptidekkel - olyan rövid fehérjerészecskékkel, amelyek képesek a bőr kollagénveszte által okozott specifikus öregedési jeleket megcélozni: a ráncokat, a megereszkedést, a feszesség- és tónusvesztést.

A tudás hatalom! Természetes, hogy a kollagén az életkorral csökken. Ugyanakkor bizonyos nagyon egyszerű, mindennapos bőrápolási döntések meghozatalával javíthatjuk a bőrön megjelenő kollagénvesztés jeleit.

1 Decreased Collagen Production in Chronologically - Aged Skin - Roles of Age-Dependent Alteration in Fibroblast Function and Defective Mechanical Stimulation - James Varan
2 The influence of age and sex in skin thickness, skin collagen and density - Sam Shuster & al

Ikonikus termékeink

VICHY COLLAGEN SPECIALIST ÉJSZAKAI KRÉM  - termék kép

COLLAGEN SPECIALIST ÉJSZAKAI KRÉM

Komplex öregedésgátló éjszakai arckrém a kollagénhiány jelei ellen

( 3 vélemény alapján )

go to top