getGeoIPCountryCode = SiteAppCode = HU Test : 'HU/'

OK

OKCancel

Köszönjük

Bezárás
mediacachable:1

PIHENJ MEG MUNKA KÖZBEN!

PIHENJ MEG MUNKA KÖZBEN!
  • KEDVENCEM

Krajcsó Nelli

Mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító-vezetője. Csapatával 2012 óta vizsgálja a gyors-lassú témáját, és a lehetőségeket az egyéni egyensúly megtalálására. 2015-ben felkerült a La Femme 50 tehetséges magyar fiatal listájára, egyike azon keveseknek, akik 3 TED színpadon is beszéltek már itthon. Budapesten biciklivel közlekedik, rendszeresen meditál, nincs okostelefonja, szeret teázni, és nagy fontosságot szentel a kikapcsolt óráknak.

A munkahelyen általában csapatban, ügyfelekkel és partnerekkel dolgozunk, ezért a választási lehetőségeink korlátozottabbak, mint a szabadidőnkben. Nem feltétlenül mi döntünk azzal kapcsolatban, mikor mit és mennyit csinálnuk. Úgy tűnhet, nincs ráhatásunk arra, milyen minőségben telnek a hétköznapjaink. Így egy munkahelyen a szokásos rohanásban sokszor a legalapvetőbb szükségleteink sem tudnak teljesülni. A hektikus körülmények között képtelenségnek tűnik egy fenntartható, kiegyensúlyozott rutin kialakítása, pedig a munkahelyi feltöltődés biztosítása fontos pillére az eredményes munkavégzésnek.

Ha úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok, ha már jó ideje nem tudtál leülni nyugodtan ebédelni, ha esténként hullafárdtan érsz haza, ha folyamatosan iszonyatos tempóban kell csinálnod a dolgokat, és mindez stresszessé tesz, itt az ideje, hogy elgondolkozz azon, hogyan tudnál megpihenni munka közben.

Megvizsgálhatod, hogy a munkanapod során mikor vagy döntési helyzetben a saját időd eltöltésével kapcsolatban. A szabadságunk a saját napunk kialakítására álatlában nagyobb, mint első ránézésre látszik. Vedd kezedbe az irányítást! Ismerd meg a túlhajszoltságod jeleit! Ha stresszelsz, milyen a tested? Remeg a gyomrod? Fáj a fejed? Izzad a tenyered? Feszül a nyakad? Összeszorítod a fogaidat? Félelem van jelen? Harag? A testünk mindig jelez stressz esetén, tanuld meg olvasni a jeleit! Ha úgy érzed, túlhajszolt vagy, maradj ülve, ha lehet csukd be a szemedet, és fókuszálj néhány pillanatig a jelenre. Először kapcsolódj lábakkal a földhöz, érintsék a talpak a talajt, húzd ki magadat, mintha a gerinced és a fejed egy fonálra lenne felfüzve. Érezd meg, ahogyan a talpak érintkeznek a talajjal. Vidd a figyelmedet a talpakra, és fókuszálj a kapcsolódási pontokra a talajjal. A tudatoddal körbe is rajzolhatod a talpak körvonalát. A lélegezetedet figyeld meg most: érezd meg, ahogyan beáramlik az orrodon (talán érzed a hőmérsékletét, a mozgását az orrlyukaknál), lemegy a torkon keresztül a tüdődbe, majd a hasadba. Lélegezz be és ki néhányszor. Most pedig kövesd a lélgezedet egészen le a talpakig, és a földbe és a földből lélegezz. Csináld ezt néhányszor. Most hozd a figyelmedet a körülötted lévő dolgokra: mit látsz, mit szagolsz, mit hallasz éppen? Mi lett más? Ez egy néhány perces gyakorlat, ami a napunk során bármikor elvégezhető, élj vele!

Ha van lehetőséged arra, hogy néha kikapcsold a levelezésedet, tedd meg! Vagy kezdj el kialakítani kikapcsolós időszakokat mostantól. Kezdd akár 5 perccel, és juss el akár 1 óráig is. Töltsd ezt az időt az elmélyülést igénylő munkákkal, a tervezéssel, írással, alkotással. Általában akkor van a nap végén sikerélményünk, ha úgy éreztük, elvégeztük a feladatunkat anélkül, hogy azok felégettek volna minket.

Milyen feltöltölő, és nyugtató rutinokat tudsz még kialakítani a munkahelyen? Talán egy teázás egy baráti kollégával vagy egyedül? Egy csendben eltöltött ebéd? Egy 10 perces séta napközben? A szabadban töltött idő segít a szorongás és a stressz csökkentésében, a függőségek leküzdésében. Egy parkban tett séta munkaidőben 20%-kal is javíthatja a teljesítményünket és figyelmünk fenntartását, de akár természetfotók nézegetése is segíthet.

Végezetül ha bármikor úgy érzed, nem teheted meg, hogy megpihenj, vedd ezt egy jelnek, és törkedj arra, hogy lassíts a tempón. A fáradtságot nem a nyaraláson vagy hétvégén tudjuk kipihenni hatékonyan, hanem akkor, amikor benne vagyunk. Mindennap szánj időt a nyugodt létezésre!

Ikonikus termékeink

  • Nappali arcápoló a bőröregedés kialakulóban lévő látható jelei ellen
  • Legolvasottabb

    Az "urban ageing" jelenség

    Slow life

    Az "urban ageing" jelenség

    Milyen hatással van az arcbőrre a városi környezet? Az olyan tényezők, mint  pl. a dohányzás, a szmog és a stressz, melyekkel a városokban nap mint nap szembe kell néznünk - összefoglaló nevén az exposome - szoros kapcsolatban állnak a bőr idő előtti öregedésével. Milyen megoldást kínál erre a Vichy?

    olvassa el a cikket

    go to top